A gyűjtemény leírása
A 20. század első felében városaink közül Szegednek volt a legnagyobb tanyai népessége: 1930-ban tízezer tanyán több mint 45 ezer ember élt. A határ homokföldjein már az 1760-70-es években megkezdődött a szőlőtelepítés, később a kötött talajú feketeföldeken elterjedt a paprika termesztése. Tehát a tanyai parasztok a hagyományos szemtermelés és állattartás mellett egyre inkább belterjes növénykultúrákkal és jószágtartással foglalkoztak.
A szegedi tanya belterjesen gazdálkodó, 10-15 holdas kisparaszt gazdaságot képvisel. A tanyatelek, az épületek jellege és elhelyezése a 19. és 20. század fordulójára jellemző. A lakóház eredetileg háromosztatú: szoba-konyha-kamra tagolású volt, majd a legényfiú házasodása, s ezzel a család gyarapodása után újabb helyiséget építettek hozzá.
Először a pitvarba lépünk. A bolthajtáson észak-magyarországi manufaktúrákban készült kéménycserép tányérok láthatók. A szabadkémény alatt, a kemence szája előtti nyílt szabadtűzhelyen cserépfazékban vagy öntöttvas edényben főztek. A főzéskor, és kemencefűtéskor a füst és a pernye a szabadkémény kürtőjén át távozott, így, ha fedő nélkül főztek, a szálló pernye visszaesett a fazékba. Ezért szóbeszéd volt: „Mindönkinek mög köll önni életiben egy véka pörnyét.”
A pitvarból jobbra nyílik a „nagyház”, balra a „kisház”. Olyan tanyai család életterét mutatjuk be, amelyben az idősödő szülőkkel együtt él egy házas fiuk a feleségével és gyermekeivel. Parasztcsaládokban gyakori volt, hogy három nemzedék élt „egy kenyéren”. A nagyházban a kemencével átellenben a sarokpad és az asztal mögötti falon szentképek, szentelt gyertyák függnek, innen származik e szögletnek „szentsarok” elnevezése. A 20. század elejére a festett virágdíszes menyasszonyi ládákat kiszorította az egyszerűbb, barna festésű, fiókos sublót. Ebben tartották a fehérneműt, viseleteket, tetejére szakrális emléktárgyakat, findzsákat, leveses tálakat helyezték. A szülők hálóhelyére, a kisházba került az egykor hozományul kapott menyasszonyi láda.
A házzal szemben épült az istálló és a kocsiszín. A színben az eke, a boronák, a szelelőrosta és más gazdasági eszközök mellett a féderes (rugós), nagyatádi kocsi érdemel figyelmet, amely az első világháború után a tanyai gazdák piacozó és ünneplő kocsija volt.
Ősszel a nádtetős paprikaszín alatt száradtak a fölfűzött paprikafüzérek. Több élelmes tanyai parasztember a paprika házi őrlésére is vállalkozott. A ló hajtotta, járgánnyal működő paprikamalmot a muzeológusok egy röszkei tanyából telepítették át az Emlékparkba.
A szegedi határban a tanya mellé telepített szőlő, konyhakert és az itt nevelt palánták jószágoktól történő védelme szükségessé tette a növénykultúrák, majd az egész tanya bekerítését. A tanyák körülkerítése, amit a külterületi építési szabályrendelet is megkövetelt, a 19. század végén terjedt el.